You are here Címlap Sas Apartman

Sas Apartman

Debrecen
Item image

Címünk

Cím
4024 Debrecen, Sas utca 4
GPS:
47.5300175, 21.626542299999983

Kedves Érdeklődő! Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a Debrecen belvárosában lévő Sas Apartman szálláshelyet.

Szállásunkat ajánljuk mindazon vendégeinknek, akik pihenés vagy munka céljából látogatnak városunkba és igényesen kialakított belvárosi környezetet keresnek, a sétálóutcától és főtértől csupán pár lépésnyire.

A szálláshely központi fekvésből adódó előnyök: a kulturális és szórakozóhelyek, éttermek, kávézók, helyi közlekedési eszközök közelsége.

Bízunk benne, hogy ajánlatunk elnyeri tetszésüket és a jövőben vendégként fogadhatjuk Önöket.

Elhelyezés: A két külön szobából álló apartman lakrész, a Sas utca 4. szám alatti épület második emeletén található, mely a Dósa nádor teret és a Kossuth utcát köti össze.

Egy időszakban csak a foglalást tevő vendég, illetve vendégek tartózkodnak a szálláshelyen, még akkor is, ha csak az egyik szobát veszik igénybe. Tehát nem fordul olyan elő, hogy más vendégekkel kelljen megosztani a közös térben lévő folyosókat, vagy a konyhát.

Első szoba: 23 m2-es, kétágyas, kanapés (mely pótágyként is használható plusz egy-két fő részére még,TV-vel, hűtőszekrénnyel, fürdőkádas fürdőszobával.

Második szoba: 18 m2-es kétágyas (pótágyazható plusz 1 fő részére),TV-vel, hűtőszekrénnyel, zuhanykabinos fürdőszobával.

A szobák ablakaiból a történelmi belváros egy részére nyílik kilátás.

Szolgáltatások: Felszerelt konyha, fürdőszobás vagy zuhanyozós szobák, ingyenes Internet hozzáférés, ingyenes parkolás, TV a szobában, zárt parkoló

    Nincs elérhető ajánlat
    Bográcsozási lehetőség
    Családi szoba
    Dohányzó szoba
    Grillezési lehetőség
    Ingyenes Wi-Fi
    Internet
    Kerthelyiség
    Kisállat bevihető
    Légkondicionálás
    Parkoló a közelben
    Saját étterem
    Saját parkoló
    Széf
    Szolárium
    Tárcsás sütés-főzés

    Your reservation

    Personal details
    (*) Required
    Your reservation has been successfully sent
    Please fill out all required personal details

    Térkép


    Értékelje a szállást

    Ár
    Elhelyezkedés
    Személyzet
    Szolgáltatások
    Étel